Ő a történet főszereplője. Külseje alapján nem az a főhős típus, de visszamaradott magassága, bizonyára a lépcső alatti gardróbban töltött évek bűnének tudható be. Hala szénfekete és szörnyen kócos. Mandulavágású szeme élénkzölden csillog. Homlokán húzódó villám alakú sebhely a kor legnagyobb fekete mágusának, Voldemortnak a műve. (Ő volt ugyanis az, aki megölte Harry szüleit, de az 1 éves Harryvel nem tudott végezni, ugyanis az átok visszahullott rá, és ennek következtében majdnem életét vesztette. Akkoriban senki nem értette, hogyan élhette túl a kis Harry azt a borzalmas átkot, amely sok jeles varázsló vesztét okozta. Ma azonban már köztudott, hogy az anyja önfeláldozása mentette meg, és erre voldemort nem számított, ugyanis Harryt pont az az erő mentette meg, amit ő a legjobban megvet, vagyis a szeretet.) Harrynek ezen kívül pipaszár lába és kör alakú szemüvege különbözteti meg másoktól. Harry 11 éves koráig az anyja nővérénél, Petunia néninél és férjénél Vernon Dursley-nél lakott, akik szolgaként bántak nevelt fiukkal. Vele végeztették a legtöbb házimunkát, szoba gyanánt pedig a lépcső alatti gardróbot utalták ki neki. Harry élete azonban egy csapásra megváltozik, amikor levelt kap a Roxfort Boszorkány és Varázsló képző szakiskolából. Gonosz nevelőszülei azonban nem adják nrki a levelet. Amikor azonban több ezer levél érkezik, Vernon bácsi idegei felmondják a szolgálatot, és elviszi családját + Harryt egy sziklára, az óceánon, ráadásul pont egy viharos éjjelen. Aznap este azonban különös dolog történik. |